archív

 

BAUHAUS SZÖVEGEK

 

Szalay Miklós tanárunk szövege A Bauhaus méltatása: stílus, márka, eszme, modulrendszer és vagányság címmel.

MILYEN BAUHAUST?

szm01

Palladio sétál Vicenza utcáin, odalép hozzá a Walter Gropius: – Kérem, van maguknál bauhaus? – Nincs – feleli a mester –, de igény volna rá.

Ha már ennyire messziről – 1566-ból – sikerült indítanom, tovább is gondolhatnánk a mértaniság, a szimmetria állítólag harmónikus és humán, valamilyen funkciónak épp megfelelő voltát. Megjegyzem, a vicenzai építész nem csak a kellemes arányrendszerű reneszánsz villák prototípusát alkotta meg, mint valami divatdiktátor, hanem igenis arra az ösvényre talált rá, amiről évszázadok alatt sokan sokféleképp tértek le, és amire csak 350 év múlva tértek vissza valakik, amikor szabályos testekből ugyanezzel a logikával hoztak létre épületeket, tárgyakat és más műveket. Jó, leszámítva Étienne-Louis Boullée geometrikus stílusú épületterveit a francia forradalmat megelőző időkből, amilyen pl. a Newton-kenotáfium.

szm02

Az, hogy néhány kecsteljes mozdulatú kőszobrot el kellett helyezni a Rotonda épületének sarkpontjaira, meg hogy a venetói tájba szépen illeszkedik az antikizáló villa, most nem annyira fontos. Az itt az érdekes, hogy ez a szabályos testekből készült kompozíció mégiscsak fenséges, hiába mondjuk pikírten, hogy az épület többszörös alaprajzi szimmetriája és a térelrendezés szabályosságának ilyetén kergetése kényszerességet és utópikus koncepciót is jelenthet. Építészetben és designban ezerféle arányrendszer képzelhető el, a puszta sorolás és a szabályos mértani formák erőltetése nem mindig célravezető. És mégis. A szabályosság igénye, a végsőkig kiélezett komponálás esztétikája már akkor és ott benne volt az érett reneszánsz levegőjében – érdekesség, hogy Morus pár évtizeddel korábban írta meg szintén műfajteremtő Utópiáját, így már szerencsére nem stilisztikai botlás utópikus álmokat látni a Rotondába.

 Minden utópia egy elképesztően más társadalmat, világot tár elénk, és ennek az utopizálásnak az elején mindig a társadalmi funkciók újragondolása áll. Mert mégis mindig csak annak lesz igaza, aki nem utasítja el magától a kézenfekvőt és hasznosat – fura, de ezt a mondatot nem valami bauhausos mondta, hanem Ady Endre 1907-ben. A frissen épített vagy épülő, nem erőltetetten, de mégis  szecessziós bérházak indadíszes homlokzatai Budapesten 1914-ben milyen kontrasztban állnak az ugyanebben az évben az olasz Sant’Elia által álmodott igazi utópikus, űrodüsszeiás épületegyüttessel! Malevich pedig épp festi Vörös négyzetét. Ennyi előzetes izzítás után ugorjunk végre 1919-be, felvéve eme utópikus gondolati szálat, és képzeljük el, ahogy néhányan – építészek, költők és festők, egymástól szinte függetlenül – nagyjából egyszerre rátalálnak a FUNKCIÓ mindenek feletti fogalmára, és minden tárgyat elkezdenek lecsontozni, egyszerűsíteni, majd saját magukat is így kezdik szemlélni, sőt, a társadalomra is kiterjesztik a funkciótant: változtassuk meg az embereket, a rendet, hogy egyenlőbbek, funkcionálisabbak lehessünk! A jövő egész embert kíván, fogalmazott Moholy, és még nem sejthették, társadalmi méretű igényeik milyen gonoszságok Pandóra-szelencéjét nyitogatják. A designban a modulrendszer, a sorolhatóság és gyárthatóság a bauhausos gondolkodás vívmánya, ám emberi viszonyokra áttenni a gyárthatóság és megfelelő működés tanait, ez nem megy, bár megjegyzendő, pont akkor még nem nagyon rendelkeztek ezirányú negatív tapasztalattal. Ford épp pár éve vezette be a futószalaggyártást. Nem akarom szándékosan összemosni a designtrendeket a társadalmi trendekkel, de elég lehetetlen nem észrevenni a párhuzamokat. A tanácsköztársaságot ne egy egyedi, a semmiből kipattant és a semmibe tűnő eseménynek képzeljük el, hanem amolyan franchise-rendszerű hordozható forradalmi modellnek, amit először nem is Budapesten akartak bevetni, végül a rendezvényigazgatóságnak Budapestre esett a választása. A baloldali mozgalmakat természetesen végig üldözték a nemzeti radikálissá vált államok, bizonyára ismerősek a titkos kommunista ügynökök figurái, amilyet például Fehér Béla írt meg fürdőregényében. Vagy József Attila a Külvárosi éjben: Röpcédulákkal egy-egy elvtárs iramlik át. Ezzel párhuzamosan a tárgyi formálás területén a Bauhaus volt A Mozgalom, ugyanúgy sok városban oktatva a tárgyi rendszer egyenlőségtanát, és mindkét említett balos mozgalom erőszakos véget ért –  az egyiket nálunk egy fehér lovon érkező tengerész, a másikat a Gestapo zárta be. A kedves olvasó bizonyára elégtételt is érezhet, hogy a gonosz Szamuely végül megkapja a büntetését, de azért már kevésbé illik lelkesedni, amikor egy sztáregyetem legtehetségesebb tanárát egyenesen a börtönbe viszik Németországban. Nem arról van szó, hogy elmegy egy egyetem Pestről Bécsbe, mert jobb a klíma, hanem hogy a rendőrség bemegy a házadba, orosz konstruktivista plakátokat talál, és neked annyi. A kiállás a kompozíciós elvek mellett tehát kockázatos is volt, és nem csak a reakciós esztétákkal kellett számolni. De az eszme, mint tudjuk, tovább él és hat: ki emlékszik például a modulor-emberre? Le Corbusier alkotása, ez az aránylény, ami mint minden emberi lakott tér mértéke, egy másfajta arányrendszerű épülettípust hivatott terveztetni: változtassuk meg a funkciófogalom által az építészt is! Le Corbusier maga nem volt bauhausos, viszont Mies Van der Rohe kortársa és szellemi kollégája, és utópiákra, újító eszmékre fogékony elme. Szerencse vagy nem, de az általa alkotott modulorfigura univerzális jellege mai szemmel erőltetettnek hat és mint új szabvány mégsem vált be.

Ha “A rock’n roll az nem egy tánc”, akkor a Bauhaus az nem egy micsoda? Így visszagondolva mit mondanánk elsőre: a Bauhaus egy stílus, egy gondolkodásmód, esetleg egy brand? Minden valamirevaló iparművészeti intézményben tanítják, hogyan kell bauhausul gondolkodni, és a tanulók  bármikor képesek alapformákból és -színekből valamilyen ideológiai ösvényen járva bauhauskompozíciót készíteni. Amiben van valami ironikus, ugye: nyilvánvalóvá lesz mindaz, amit ők is félreértettek egykor, és ami furává tette őket a hagyományos gondolkodókkal szemben. A tiszta színek és formák őszintesége és együgyűsége elsőre megható. De ez csak a dolgok egyik fele, máza, mert másrészről ami máig jó bennük, egykori Bauhaus-tanárok közös meggyőződésében, arról kiderül, hogy számunkra annyira természetes, hogy észre sem vesszük. Amit designnak tartunk, azt képesek vagyunk nem észrevenni, amit művészetnek, azt nem tudjuk nem észrevenni. Ha bauhausul alkotunk, ha ilyet művelünk, mennyire komoly ez a művészet / design – és mennyire vagyunk mi magunk komolyak? Ha szakítottunk a korábbi, szimbólumokra építő tervezői-alkotói attitűddel, ahol méltóságteljes griffek, bölcs baglyok vagy egyéb megszemélyesítések alapozzák meg a megtervezendő tárgyak alapformáit, és a kanalak nyelét virágfüzér vagy faunfej díszíti, az immár szimbólumtalan (grifftelenített, baglyatlanított) modern tárgyak mellbevágóan egyszerűek, ironikusak lesznek elsőre. A legfontosabb, hogy komolyan vegyük az így keletkezett iróniát – hiszen csak egy váltást hajtottunk végre, és a griffek helyett a vörös kocka, kék gúla és sárga gömb lesznek a szimbólumok. A Memphis Design 80-as évekbeli posztmodern tárgyai, formajátékai eme irónia komoly példái. Tudom, hogy fura, de némely bauhaus-tárgy egész jól használható (lám, komolyan veszem az iróniát).

Mennyire hajlítható meg egy eszme? Ha eltörik, akkor rögeszme volt. Nézzük, a Bauhaus mennyire eszme és mennyire rögeszme? Próbáljuk meg eltörni az eszméjét. Milyen talajból nőtt ki? A korszak, az 1910-es évek túlzottan is gazdag történésekben: a magyarok számára az Osztrák-Magyar Monarchia vége és trianon, nyugatos költők, Párizsba emigráló fotóművészek, és olyan elképesztő furcsa szerelmek ideje, amilyen Gáspár Margité és Marinettié volt. Margit ugyanis egy csodálatos, fiatal pesti zsidó lány volt, Marinetti pedig a futurizmus atyja, aki kezdettől vállaltan fasisztaként később Mussolinit tekintette példának. Kassák avantgardizmusa és Balázs Béla színművei – vörös négyzet és vörösterror. Az általános választójog hiánya és anarchisták alakuló ülései – kicsit sok a jóból. Általában az egész 20. század tele volt szörnyűséges társadalmi kísérletekkel – de térjünk vissza a designhoz: ha formai szintre akarjuk terelni ezt a bölcselkedést, vessünk egy pillantást Barcelona térképére, és válaszoljunk: az óvárosok zegzugossága, vagy az újabb városrészek szabályossága az élhetőbb? Melyik a  kreativitás számára hasznosabb? Akarom mondani, ha a kreativitás a cél, a zegzugos és kaotikus óvárosok vagy a tiszta ésszel tervezett újvárosok a funkcionálisabbak? Milyen kellemetlen, ha például a zegzugokban születnek a funkcionalista gondolatok, és a tiszta térháló csak sivár gondolatokat szül. Ugyanis e három: a városok mintázatai, a tárgyalkotás általában és a társadalmi változások egyaránt tekinthetők kísérleti terepnek. Mi pedig a kísérletek eredményeit látjuk, és nehéz megértenünk, hogyan is lehetett őszinte lelkesültség, idealizmus e kísérletek kezdetekor. Barcelona oké, társadalmi kísérletek nem oké? Pedig mi is kísérletezünk, velünk is kísérleteznek, társadalmi kísérletnek számít minden virtuális közösségi oldal, és tapasztaljuk, miként változtatja az agyat a túl sok facebook, a bolygót a túl sok plasztik. Sőt, e logika szerint mi magunk is tovább kísérletező kísérleti eredmények vagyunk. A mi dolgunk eldönteni, hogy csak éljük az életünket, vagy büszke kísérleti példányoknak tartjuk magunkat – jó kis utópikus gondolat. Végül is a kísérletezés az állandó a történelemben. És hogy a rögeszmés kérdésre is válaszoljak: ahogy az idő igazolja, a bauhaus-eszme lényege flexibilis és törhetetlen.

szm03

A következőkben három irányból elemzem a Bauhaust:

A bauhaus márka. Egy kezdeményezés, ami az arts and crafts mozgalom kiteljesedése volt. A luxustermékek megfizethetetlensége és a silány gyári portékák mellett egy harmadik, szebb jövőt ígért, és kidolgozta e jövő társadalmi elméletét, alapfeltételeit. Sőt, taníthatóvá tette magát. Gyárthatóság, gazdaságosság és okos tervezői döntések, sosem a puszta szimbólumérték, hanem a funkció javára. Elmélet és gyakorlat egyensúlya az oktatásban, kiegyensúlyozott szemlélet az alkotásban, normális használati tárgyak – ez jó. De ezt a márkát is elérte a végzet: a művészet fogalmát hiába próbálta feloldani mindenféle baloldali mozgalmi elixírekben, csak kikristályosodott valami fétis körülötte. A pozicionálás nem sikerült jól, hisz inkább mozgalom volt, mint márka. Izgalmas személyekkel, de nem egy igazgatótanáccsal vagy központi stratégiával. Demokratikus sorozattermék helyett így beütött az elitmárkaság: menő bauhausos építészek luxusvillái (Napraforgó utcai mintatelep), a Breuer- vagy a Barcelona-szék replikáinak borsos ára. (Breuer Marcell Wassily-széke 1,2M Ft) Így a márkásodás végzete is utolérte, kétféle formában: kultusztárgyait felhypeolt designként a minimalista-elitista Knoll képviseli, a köznapi valóság talaján pedig mi az, ami bauhausabb a bauhausnál is? Az IKEA – hisz még az otthoni összeszerelés demokráciáját is hozzászámíthatjuk.

A bauhaus stílus. Petri György arról ír, a Bauhaus kezdetben számára hűvösséget jelentett. A mértaniasság célja persze nem ez a bármelyikünknek érzékelhető hűvösség volt, inkább a végső megoldások, a legegyszerűbb formavilág keresése hozta magával. Pár mondat erejéig tipográfiai példákat mutatok a bauhaus-időkből, mert a betűtípusok nagyszerű indikátorai mindenféle történelmi korszaknak. A hűvösség említett esztétikája a tipográfiában végre tiszta és finom eleganciával mutatkozott meg, amikor a 19. század suta talpnélküli betűtervei után tényleg a 20-as években sikerült egy sereg harmónikus betűt tervezni. Bocsánat a hasonlatért, de szinte rímel erre, ahogy Coco Chanel ugyanekkor a női divatba behozza az agáralkatú hölgyek szépségideáját – tudjuk, milyen forradalmat indítva el a női divatban – csak hogy senki se maradjon forradalom nélkül. Kezdésnek egy olasz tipókitérő: szintén a korszak alkotása a Fregio Mecano sablonbetű, Giulio Da Milanotól, amihez hasonlót használ most a Blueprint. Jakob Erbar betűje talán az első szerethető geometrikus font, mellette a Phosphorral, ami mai koncertplakátokon, áruházi feliratokon népszerű. A legalapvetőbb bauhausos font Joseph Albers sablonbetűje, szintén geometrizálnak a Kabel és a Prisma fontok Kochtól, avagy az alapvető Futura Black stencilbetű Paul Rennertől. Érezhető a német tervezők fölénye, bár politikai meggyőződésben nem egységesek – Koch például kifejezetten nacionalista volt. Jan Tschicholdot, a konzervatív betűtervezőt pedig a Bauhaus-hatás tette radikálissá, a tipográfia fenegyerekévé – így Rennerrel együtt menekülhettek Svájcba a Gestapo elől. A 2008-as történelmi-német és egyszerre avantgárd Klute font és sok hasonló betűtípus előképe kereshető abban a mértani esztétikában, ami először a bauhaus stílussal forrt össze. Más formaterveket, plakátokat szándékosan nem sorolok fel, ezek sok designtörténeti könyvben és esszében megtalálhatók. Végül egy kaján megjegyzés: szinte a bauhaussal egy időben jelentkezett az art deco is, és mennyire mulandónak bizonyult hozzá képest!

Felsorolhatjuk, mi teszi a bauhaust: kisbetű-használat, mértaniság, meg ezek a szám-eszmények, mint a 10 x 10 x 10 méteres vörös kockaház Molnár Farkastól 1923-ból. Mert ez a vörös kocka csak számmisztikai izgalom, a kikényszerített méterekről szól, nem is az emberről, és sosem épült meg, de múzeumban jól mutat, a tárlatvezető kisasszony szájából lelkesültség árad. Pedig ugyanaz a kényszeresség sugárzik róla, mint később a modulor-eszményképre mintázott terekről, amik szintén nem váltak élhetővé. Esetleg lakjunk víztoronyban, az még mértanibb és menőbb! Sivár lakótelepek kiagyalása, ami a lakójától abszolút nem kíván holisztikus szemléletet, viszont az egyenirányítható tömeg könnyebb falat a politikai vezetőknek, mint megannyi sétálgató okoskodó ember valami filozófusligetben: ami depis gépekké teszi az embereket, ezzel kontrasztban viszont szintén bauhaus-példaképek Mies Van der Rohe minimál-reprezentatív épületei, amik viszont megszegik az eszme szegénységi fogadalmát. Sőt, bauhaus-eredmény a lágerek megtervezése is. Az arány minden, a szám magában semmi: rögeszmés, ha valaki szabályos síkidomokban vagy tömbökben véli eljönni a rendet. Miért nem Fibonacci-spirálban vagy valami természetes arany-arányrendszer követésében? Egy nyomorult geometrikus térben nem leszek boldogabb, ha a gyök kettőre gondolok… vagy a gépesítés követelné ki a szabályos mértani idomokat? Figyeljük meg az Újpalotai lakótelep térelrendezését: sehol egy nyugodt térség, az épületek vagy 45 fokban állnak, és így nagyon könnnyű eltéveszteni a házszámot, vagy tömbösített, lendületes futurista díszletekre hasonlítanak, amik jól nézhettek ki tuskihúzóval, pauszon 1972-ben, vagy egy akciófilmben menő lenne helikopterrel berepülni közéjük, leginkább erre a suhanásra vannak tervezve valami lendületes zenére, de tényleg nehéz felfogni, hogy az ostobaság vagy a rossz szándék vezérelte a tervezőket. A makett, mint valami kapcsolási rajz, vagy valami berendezés áramszekrényének belső látványa mintha valami művészeti irányt képviselő kisplasztika lenne. Megvalósult futurizmus? Philipp Glass nyilván hálás lehet – egy új esztétikai kategória keletkezett. És akkor még nem is beszéltünk egy olyan vallási lelkesültségről, ami Johannes Itten nevéhez fűződik. Ez a stílus tehát  többet követel az embertől, talán túl sokat, és nem mindig esik jól a hagyományos harmóniaforrások elzárása, negligálása csak azért, mert valaki megmagyarázta nekünk, hogy ami nem a funkciót szolgálja, az ne is legyen. Természetesen nem akarok abba a hibába esni, hogy “Mivel Einstein találta fel az atombombát, ő a felelős mindenért”, mert lehet szép is a sorolás, de azért itt átlag feletti a félrecsúszott koncepciók mennyisége.

A bauhaus eszme. Egy intézmény kitalálta eszme. Az első startupperek. Igen, azért jár a díj, hogy valakik rájöttek, hogyan kell integráltan gondolkodni: társadalmi méretekben igényfelmérni, és csapatra osztani le a projektet, majd végigmanagelni, míg meg nem születik a jó design. Ne az ideológiát, ne a mértani formákat nézd, nem az a lényeg – a projektszemléletet figyeld! De ez meg annyira beépült minden multi, minden normális tervező gondolkodásába, hogy nem is vesszük észre, hogy az ő eszméikkel, appjaikkal és pluginjaikkal működik az agyunk. Normális, tanult európai embernek nem illik kihasználhatatlan luxusterméket vagy olcsó bóvlit tervezni, másfajta népek tekintik feladatuknak a bóvligyártást, és ez számunkra nagy eredmény. És – a bauhausnak is hála – megtörtént valami mindaddig elképzelhetetlen dolog: design és művészet szekularizációja. Ma ezek számunkra két helyet foglalnak el, pedig művészet és design fogalomkörei könnyen egybefolytak és folynak, pláne olyan korszakokban, amikor nincs elegendő szakmai reprezentációja egyiknek-másiknak. Amikor ezek végre szétválnak, és minden a helyére kerül, ezt fejlődésnek, előrelépésnek élik meg az emberek.

szm04

Nehéz gondolatok, tudom és – ahogyan Szent Pál írná, – a bauhaus ugyan kész, de a test erőtlen… Talán az a kulcs, hogy a Bauhaust tanárok csinálták és az ő révükön lett értékes: nekünk, leginkább mint tanítóknak kell megismernünk egymást, és használnunk-integrálnunk egymás tudását, mert ez a legfontosabb bauhaus-üzenet.

A Bauhaus pedagógiai modell újraértelmezése a 100 éves évforduló alkalmából című, NTP-HHTDK-18-0038 azonositójú pályázat programja,
a hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatására meghirdetett pályázat keretében.

emmi logo   ntp logo feketefeher

rippl 2019 logo rgb

 

BAUHAUS UP! © 2019 Minden jog fenntartva!

nadas web design f up

Please publish modules in offcanvas position.